Archive for március, 2012
Anus Mouthus – a fertőző betegség
Bizonyára többen találkoztatok már a “májszpészespózerekkel” akik szájfintorral, extra adag sminkkel (mindegy milyen nemű) és érdekes beállásokkal fotózzák magukat. Mi is az Anus Mouthus? Egy igen népszerű internetes portálról ered a megnevezés, a szájcsücsörítő fiatalok jellemzésére, akik különböző “mert mi megtehetjük” és “tökéletesek vagyunk boccsh” jelmondatokkal hódítják a “piacot“. Tudjuk,tudjuk, ti mindent megtehettek, na de több százan?
Míg Pesten a “Rajság“, addig vidéken a “flegmaság”” egyes helyeken pedig a “páwaság“, mint jelenség, uralkodik. Ezek képviselői önmagában is nevetséges és érdekes látványt nyújtanak. A fiataloknál a 21. század legnépszerűbb trendjeként egyértelműen az elnőiesedés állapotát diagnosztizálhatjuk. Rózsaszín testre simulós pólók, szembelógó haj, vékony testalkat, sok smink és kilakkozott körmök. Mindez a hím neműek körében! És ha az ember még nem botránkozott meg eléggé ezen “élőlények” megjelenésén, akkor – kapaszkodjunk meg és vegyünk mély levegőt – szerencsénkre, vagy szerencsétlenségünkre – láthatjuk őket csókolózva (szigorúan egymással), “púcsítósanfeszítősen” sőt hajat vasalva is. Ja, hogy régimódiak vagyunk? Lehet. Ugyanis az amcsiknál már igen régóta hódít ez az új stílus a tinédzserek körében.
Visszatérve szösszenetem tárgyához az Anus Mouthusra, avagy magyarosítva “Picsaszáj Effekt“-re, ezt mondhatjuk kicsiny hazánk
egyik legfertőzőbb betegségének, hiszen minden valószínűség szerint gyógyíthatatlan. Elég csak annyi a megfertőződéshez, hogy eme kórban szenvedő egyedekkel beszélgetsz, bulizol, a kései stádiumot pedig a közös fotózkodás jelzi. Ezért vigyázz! Ha azt veszed észre magadon, hogy ajkaid egyre szélesebbek és vastagabbak, környezeted furcsálló pillantásokat vet rád, orrlyukaid kitágulnak és mindezt meg is örökíted néhány (több száz) képen, majd valami “hiperszupertrendi” közösségi portálon mindezt közzé is teszed egy “Megtehetem” felirattal, akkor biztos lehetsz benne, hogy Te is Anus Mouthus betegségben szenvedsz!




























